A mostani korlátozó időszakban tudattalanul összezárjuk, összehúzzuk magunkat. Beejtett vállal, lehorgasztott fejjel közlekedünk az utcán. Azonban ezzel a testtartással, csak még jobban fokozzuk a bennünk lévő határozatlanságot, bizonytalanságot.
Azt már tudjuk, hogy gondolataink befolyásolják a testünkben végbemenő folyamatokat és egyre több bizonyíték van arra is, hogy a testtartásunkkal is hatunk az elmeállapotunkra. Ez pedig megváltoztatja viselkedésünket és hozzáállásunkat a környezetünkhöz.
Mi a köze a kéményeknek a magabiztossághoz?
Milton Ericson pszichoterapeuta egyik depressziós betegének azt ajánlotta, hogy ha az utcán sétál számolja meg a házak kéményeit. A páciens a következő találkozón arról számolt be, hogy javult az állapota és jobban érzi magát.
Hogy mi lehetett az ereje ennek az egyszerű gyakorlatnak?
Ha Ericson a gödröket számoltatta volna betegével, akkor ő lehajtott, lehorgasztott fejel, szomorúnak és tehetetlennek érezte volna magát, mert a lehajtott fej a megadást jelképezi.
Azonban ő tisztában volt azzal, hogy séta közben a kéményeket csak megemelt fejjel és állal lehetett megszámolni és ez a testtartás magabiztossá tette paciensét.

TED előadás, mely megváltoztatott
2013-ban találkoztam Amy Cuddy munkásságával egy TED előadás keretében. Ha kíváncsi vagy, itt te is megnézheted.
Amy Cuddy a tudományos kísérletek bemutatása mellett saját történetét is megosztotta arról, hogyan tettette, hogy képes előadni és tettette újra és újra addig, amíg maga is elhitte, hogy képes előadó lenni.
Arra bíztatta a résztvevőket, hogy amit csinálnak ne csak addig tettessék, amíg nem sikerül, hanem addig tettessék, amíg azzá nem válnak. Így kezdtem el én is tettetni azt, hogy nevető jóga tréner vagyok.
Nagy hatással volt rám az is, amit a beszédéből megtudtam az alacsony erősségű, test előtt keresztező, bezárkózó és az erő pozíciót mutató nyitott testtartásokról.
A magabiztosságot adó és önbizalmat növelő testtartásokat rendszeresen használjuk azóta is KacagÓrákon és a résztvevők arról számolnak be, hogy sokkal erősebbnek, határozottabbnak érzik magukat a gyakorlás végén.
Mik lehetnek erőt mutató testtartások?
A győztes futók V alakban feltett kézzel érkeznek célba.
A népi táncosok is hasonlóan a futókhoz V alakban vagy csípőre tett kézzel táncolnak.
Aki hatalmi pozicióját akarja erősíteni megnöveli teste kiterjedését azzal, hogy csípőre teszi a kezét.
Munkahelyen egy-egy megbeszélésen a résztvevők, amikor tudattalanul azt szeretnék kifejezni, hogy ők tudják a „tutit” tarkóra teszik a kezüket, kinyitják a mellkasukat és ettől magabiztosabbnak látszanak és érzik is magukat.

Tettesd amíg azzá nem válsz
Ha rossz kedved lenne vagy kellemetlen érzések futnának végig rajtad, akkor a testtartásod megváltoztatásával javíthatsz az állapotodon.
Tettesd a testbeszédeddel, hogy magabiztos, határozott vagy.
2 percig nyújtózz ki tudatosan, emeld fel az állad, tedd a tarkódra a kezed vagy emeld magasba. A gyakorlás végére érezni fogod a pozitív változást.