Ha maximalista vagy ne kezdj csipetke készítésbe 
Hétvégén azt terveztem, hogy főzök egy finom babgulyást. Azért hétvégén, mert a babgulyás „hátsó szándékát” a család jobban elviseli, mint a munkatársak és iskolatársak. 
A babot és a füstölt húst oda is tettem főni még mielőtt a piacra elindultam, hogy amikor kanalazzuk a levest vajpuhán omoljanak szét a babszemek a szánkban. Hazaérve folytattam a leves többi alkotó részének megtisztítását, előkészítését, és ekkor kezdődött bennem a belső harc. Imádom a csipetkét enni, azonban készíteni nagyon macerás, mert a „Siess” programom nem tud megvalósulni ripsz-ropsz. 
Ezt azzal küszöböltem ki, hogy időkeretet állítottam fel magamnak. Ez 5 perc alatt készen lesz – gondoltam. Amikor nem így történt, átszabtam a belső szabályt és lett belőle 10 perc.
10 perc csak úgy repül FB-ozás közben, de csipetkezésnél csigalassan múlik. Így miközben két ujjammal csipkedtem a tésztát, rájöttem, hogy „Úristen ezeket nem lehet egyforma méretűre csipkedni” és rögtön el is engedtem a perfekcionizmusamat, mert láttam, hogy lehetetlenre vállalkoznék és elvenné tőlem a főzés örömét. Így Jamie Oliver hanyag eleganciájával folytattam tovább a konyhai ténykedésemet, amit a képen is láthattok. Újabb pofon a perfekcionizmusnak. Különben imádok főzni.
A maximalizmusomnak az utolsó kegyelemdöfést a babgulyásba tett petrezselyemcsomag adta. Konyhai fehér spárgával kötöztem át a petrezselyem szárát és amikor szerettem volna egyben kiemelni a levesből láttam meg, hogy oly annyira szétfőtt a zöldség, hogy a zöld szárak önállóan úsztak a levesben.
Na akkor elkezdődhetett a pecázás. Felkacagtam, hogy na én is Bridget Jones lettem és spárgalevest főztem. Szerencsére nem kellett sokáig keresnem, mert felúszott a leves tetejére. Lásd a képen.
Mit tanított nekem a hétvégi főzőcskézés?
Ne fogj csipetke készítésbe, ha perfekcionista vagy, mert a lehetetlenre vállalkozol.
Jaj dehogy is! Bátran fogj bele bármilyen tevékenységbe és élvezd minden pillanatát.
A csipetkézés lehet egyfajta meditáció is. Miután elengedtem az elvárásaimat, a monoton tevékenység egyfajta meditációvá vált. Bambulva csipkedtem a tésztát és szabadjára engedtem a gondolataimat. Eszembe jutott gyerekkorom, amikor nagymamámmal csigatésztát sodortunk és közben beszélgettünk. Kellemes élmények jöttek elő, amiért nagyon hálás voltam.
A humor minden nehézségen átsegít, még azon is, hogy spárgalevest főztem. 
